Komló (Humulus lupulus)

A komló (Humulus lupulus) szárított termős virágzata és termése régóta ismert és használt söripari alapanyag, ugyanakkor gyógyászati felhasználása is nagy múltra tekint vissza. Magyar nyelvű forrásokban először a XI. században említik. A középkori Európában számos betegség kezelésére alkalmazták, pl. párnákba töltve (komlópárna) az elalvás elősegítésére is használták. Nyugtató hatására a komlószedő nőknél figyeltek fel, akik a munka során túlzott fáradtságról számoltak be.
A kapaszkodó szárú évelő növény Európában őshonos. Gyógyászati célra a kétlaki komló termős virágzata (komlótoboz), vagy az azokból kifejlődött termés alkalmazható. A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben az augusztusban vagy szeptemberben gyűjtött komlótoboz (Lupuli flos) hivatalos. Leggyakrabban a komlótoboz alkohollal vagy esetleg vízzel készült száraz kivonatát használják.
A növény jelentős mennyiségű keserűanyagot, valamint illóolajat, cserzőanyagokat és prenilált flavonoidokat (xantohumol, izoxantohumol) tartalmaz.
A komló alkalmazása jelenleg a növény tradicionális használatán alapul. A növény macskagyökérrel kombinációban alkalmazva számos placebókontorollos vizsgálatban javította az alvás minőségét, segítette az elalvást. A komlót nyugtató, elalvást elősegítő szerként alkalmazzák, más nyugtató növényekkel (pl. macskagyökér) kombinációban.
A komlótartalmú készítmények alkalmazásának specifikus mellékhatásai, abszolút ellenjavallatai nem ismertek, ugyanakkor a növény fokozhatja más központi idegrendszeri depresszánsok (nyugtatók, alkohol) hatását.