Társadalmi szerepvállalás

20131020 BM 1

BIOMED TÓKERÜLŐ FUTÁS

2013. október 20-án, immár 7. alkalommal került megrendezésre a Biomed Tókerülő Futás.

A Biomed Kft. és Palotás Község Önkormányzata által létrehívott esemény évről évre egyre népszerűbb. Az esemény névadó szponzoraként feladatunknak tekintjük, hogy minél több emberrel szerettessük meg a futást, ezáltal hozzásegítsük őket egy egészségtudatosabb élethez. Idén rekordszámú: 311 nevező állt rajthoz rövid: 3,8 km, hosszú: 12,6 km, valamint óvodás: 300 m távon. Külön öröm számunkra, hogy idén 100-nál is több palotási lakos sorakozott a rajtvonal mögött és szép számmal érkeztek hozzánk az ország minden szegletéből. Az eredménylista itt érhető el: http://futapest.hu/eredmeny/palotas_e_2013.pdf

7 CSODA ÉLMÉNYTÁBOR TÁMOGATÁSA –
TE MAGAD VAGY A CSODA!

Te magad vagy a csoda! – hangzik a Hétcsoda Élménytábor jelmondata.

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt olyan gyerekeknek szervezett tábort, akik nehezen illeszkednek be a többségi társadalomba. A Zánkán megrendezett tábor szervezését anyagilag támogattuk.

(PSKK) PALOTÁSI KARATE CSOPORTJÁNAK TÁMOGATÁSA

A 2012-es évben az országos bajnokságban és a diákolimpián összesen: 18 arany-16 ezüst-20 bronz érmet gyűjtöttek a palotási gyerekek. Felkészülésüket és versenyeztetésüket anyagilag támogatjuk az idei évben. A 2013-as év eredményei:

1.

2013.03.09.-én került megrendezésre XII. Sárár Kupa Országos Ippon Shobu Karate Bajnokság. A PSKK Palotás csoportjának tagjai következő eredményeket érték el.

Varga Lili  Kata /formagyakorlat/ 2. hely.  Kihon-Ippon-Kumite / kötött küzdelem/  3. hely. Shobu -Ippon Kumite / szabad küzdelem/ 3. hely.

Jele Máté Kata 2. hely, Kihon-Ippon-Kumite 3. hely. Shobu-Ippon Kumite 3. hely.

Pintér Réka Kata 2. hely. Kihon-Ippon-Kumite 1. hely.

Vajvoda Anna  Shobu-Ippon Kumite 2. hely

Géczi Evelin Kata  5. hely

2.

2013. április 06.-án került megrendezésre a XIII. Törökbálint kupa  JKA  Országos stílusbajnokság.

A csapat versenyzői a következő eredményeket érték el:

Vajvoda Anna kata -2.hely, kihon-ippon kumite  -1. hely, Shobu-ippon kumite -3.hely.

Pintér Réka kata -3.hely, kihon-ippon kumite  -2. hely.

Jele Máté  kata -3.hely, kihon-ippon kumite  -3. hely.

Varga Lili kata -3.hely, kihon-ippon kumite  -3. hely, Shobu-ippon kumite -2.hely.

Géczi Evelin kata -6.hely

3.

2013.05. 25-26. Szerbia, Krusevac X. JKA Karate Korosztályos Európa Bajnokság. Versenyzőink a következő eredményeket érték el:

Vajvoda Anna egyéni formagyakorlat 3. hely. , csapat küzdelem 3. hely.

Pintér Réka csapat küzdelem 3. hely.

4.

2013. szeptember 20. TSKSZ  Országos Bajnokság,  Szolnok. A csapat versenyzői a következő eredményeket érték el.

Vajvoda Anna kata -2.hely, kihon-ippon kumite  -2. hely.

Pintér Réka kata -1.hely, kihon-ippon kumite  – 1. hely.

Jele Máté  kata -1.hely, kihon-ippon kumite  – 1. hely.

Varga Lili kata -1.hely, kihon-ippon kumite  -1. hely.

Vajvoda Anna, Pintér Réka, Varga Lili kata csapat 1. hely.

Jele Máté-pásztói csapathoz csatlakozva – kata csapattal 2. helyet végzett.

5.

2013. október 06.  Atarashii kupa  JKA  Országos Bajnokság, Táplánszentkereszt.

Vajvoda Anna kata -3.hely, kihon-ippon kumite  -3. hely, Shobu-ippon kumite -1.hely.

Pintér Réka kata -1.hely, kihon-ippon kumite  -3. hely.

Jele Máté  kata -2.hely.

Varga Lili kata -1.hely, kihon-ippon kumite  -1. hely, Shobu-ippon kumite -1.hely.

6.

2013. október 19. Danók Péter emlékverseny, Salgótarján.

Vajvoda Anna kata -2.hely, kihon-ippon kumite  -2. hely, Shobu-ippon kumite -1.hely.

Pintér Réka kata -1.hely, kihon-ippon kumite  -1. hely.

Jele Máté  kata -4.hely, kihon-ippon kumite  -3. hely.

Varga Lili kata -2.hely, kihon-ippon kumite  -3. hely.

7.

2013.11.09.-én Kecskeméten megrendezett Magyar Bajnokságon elért eredmények:

Vajvoda Anna kata -4.hely, Ippon shobu kumite  -1. hely.

Pintér Réka kata -3.hely.

Jele Máté  kata -3.hely.

Varga Lili kata -3.hely.

Gratulálunk a gyerekeknek és az őket felkészítő edzőknek: Vajvoda Józsefnek és Pintér Tibornak.

ÖNKÉNTES SZEMÉTGYŰJTÉS

2010 óta több, mint 30 tonna hulladékot gyűjtöttünk össze az utak mentén, illetve felszámoltunk két illegális hulladéklerakót Nógrád megye déli részén.

PATIKAI SZŰRŐPROGRAM TÁMOGATÁSA

Vállalatunk támogatást nyújt patikai szűrőprogramok lebonyolításához. A budapesti Palánk Patikában a programban résztvevők az egészségügyi állapotfelmérés után ajándék Biomed terméket kaptak.

SPORTEGYESÜLET TÁMOGATÁSA

Vállalatunk több éves szerződést kötött a Palotási Sportegyesülettel amelynek keretében elsődlegesen a palotási gyerekek sportolását segítjük, anyagilag.

gyerekek_futnak
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

PARLAGFŰ IRTÁSA

Munkatársaink ” társadalmi munkában ” parlagfű irtást végeztek Palotáson. Vállalatunk nem csak az allergiás tünetek ápolására fejleszt ki termékeket, hanem igyekszik megakadályozni az allergiát okozó gyomnövények fejlődését is.